Az ékszerek, avagy az ékszerkészítés egyidős az emberiséggel. Mára már furcsának hangzik, de előbb voltak ékszereink, mint ruháink. Sokkal fontosabbnak tartották ezeket a díszeket, mint a ruhát. Mondhatni: a ruha még nem jött be a divatba. Már az akkori emberek is adtak magukra, sokat jelentett nekik viseletük, persze nem volt olyan kifinomult és esztétikus, mint a maiak.

Természetesen nem aranyról beszélek, hanem csontokról, kifaragott fákról stb. Kötelekre felfűzték a szebbnél szebb köveket, egyesek csiszoltak, faragtak rajta. Pont ugyanúgy hordták, mint a mai emberek: nyakukon, derekukon, csuklójukon. Meglepő módon, ékszerek mindig is jelen voltak az ember történelmében, minden korszakában, minden kultúrájában. A jelenleg használt formában időszámításunk előtt már 2000 évvel is jellemző volt. Az egyiptomiakra a síkserűség és szimmetria volt jellemző.

Nem csak aranyból, vagy ezüstből, hanem porcelánokból, üvegekből is készítettek gyönyörű díszeket. Érdekes módon, hamar kidolgozták az ékszerkészítés mesterségét. Krisztus születéséig sokat változott a technika, a divat, de a trendek nem: karkötők, nyakláncok, fejdíszek ékesítetté viselőjüket. Annak idején nem egyszerű csecsebecsék voltak. Ezzel kifejezték rangjukat, pozíciójukat. A legtöbb munkánál természetesen fellelhető a mitológiából jól ismert természeti világ, mint a kígyó vagy a keselyű. Gyakran használtak érdekes geometriai formákat, írásjegyeket is.

Milyen technikájuk volt? Már akkor ismerték az öntést, cizellálást, vésést. Ezeket mind a mai napig használjuk. Sokkal fejlettebbek voltak a keleti népeknél, akik még akkor is faágakat meg kavicsokat viseltek. Persze a görögökre is hatással voltak. A kezdetek kezdetén csak a nők viselték a smukkokat és nagyon sok egyiptomi motívum volt felfedezhető rajtuk. Ezeket később lassacskán felváltotta az ő kultúrájuk és történelmük, valamint építészetük remekei. Majd kezdtek elterjedni az alakos formák, amikben a görögök egyedülállóak voltak a világon. A görögök imádták a gyűrűket, koronákat, hajékeket, tűket, fülbevalókat. Később kiegészítették tudományukat nyakláncokkal, nyakékekkel, medálokkal. Amiben még különböztek az egyiptomiaktól, az, hogy mérnöki precizitással, aprólékosan kidolgozott pompás ékszereket készítettek.

Az etruszk ékszereket is gyakran viselték, pedig nem volt olyan részlet gazdagon elkészítve, mint az övéik. Ebből már látható, hogy az etruszk ékszereket már tömegesen gyártották. Kezdett eltűnni az egyediség, a művésziesség, nem csiszolták meg a köveket, nem formálták az aranyakat. Sajnos, egyiptomi ékszerek alig maradtak fent, szemben a göröggel.
Bizánc: keveredett a római és a keleti hagyomány. Érdekes, hogy az élink színű zománcokat drágakövekkel díszítették. A bizánciak kezdték el az öltözködést összehozni az ékszerekkel. Megszülettek az első ruhaékszerek. Fő motívum a vallás és a kereszt volt.

A díszek, ékszerek készítése a 15. századig nem hozott sok változást, de a 16 századtól már kiemelt szerepet szántak ezen iparágnak. Az arany harmadlagos lett. Az első helyen a zománc, a másodikon a drágakő szerepelt. A leggyakoribbak a láncok és násfák lettek. Aztán jött a17. század, ahol a reneszánsz kezdett visszaszorulni, így kevésbé voltak divatosak művésziesen kidolgozott részletesség és gazdagság. Kezdték a minőségbe fektetni a hangsúlyt. Már nem voltak olyan élénkek és változatosak. Aztán jött a gyémánt ékszer. Az ötvösmunka eltűnt, a foglalatokat már ezüstből készítették. Megjelentek a hideg, merev mértani formák. XV. Lajos korában a rokokó lett a legújabb módi.

Az ékszerek finom kagylós, lombdíszek voltak, mellyel meghódította az embereket. Újra megjelent a finom részlet gazdag művészi munkára való kereslet. Később a 18. valamit a 19. században nem születtek újfajta alkotások, megközelítések, az elődeikből táplálkozott a szakma. Ennek egyik oka, hogy megjelent a tömeggyártás, ami sablonos „műveket” hozott létre, eltűnt az egyediség. A németek a 19. század közepétől megpróbálták ellensúlyozni, több-kevesebb sikerrel. Sajnos ezek a szecessziós szárnycsapkodások csak ideig-óráig működtek. Az általunk ismert 20. századi ékszerek ismét az egyszerű és modern formákat vette föl.

Ha az ékszereket jobban szemügyre vesszük manapság, a gyártók az egyensúlyra próbálnak meg fókuszálni, így a természetesség és letisztultság hatását próbálják ellensúlyozni. A gyémánt, az arany, az ezüst, a fehér arany a legnagyobb divat, bár az ezüstékszerek sem ritkák. Én személy szerint azt remélem, hogy hamarosan újra megjelenik az egyediségre való igény és nem az egyszerű, olcsó megoldások maradnak fenn.